Beautiful London - Csodálatos London
Navigation

Főoldal

London

Látnivalók

Vélemények Londonról

 
Chat
 
Források

X X X

 
Tower-híd

A képeslapokról jól ismert híd, mely London egyik jelképe, nem is olyan öreg, mint gondolnánk: 1886-94 között épült. Történetéről tudni kell, hogy felépüléséig a London Bridge-től csupán nyugatra álltak hidak, attól keletre nem. A XIX. század elején London keleti része azonban olyan forgalmas lett, hogy tarthatatlanná vált, hogy a gyalogosok, járművek csak több órás késedelemmel jussanak át egyik partról a másikra.

A londoni városi tanács 1876-ban pályázatot írt ki egy olyan híd terveinek elkészítésére, melynek felépítése nem akadályozná a folyami forgalmat. A pályázatra 50 pályamű érkezett, közötte 1884 októberében a városi építész, Horace Jones és társa, John Wolfe Barry győztes pályázata.

Nyolc év, öt fővállalkozó és 432 építőmunkás kellett ahhoz, hogy a híd felépüljön.

A folyómederbe ágyazott két pillér viseli a híd 11 000 tonnás acélvázát, melyre portlandi kőből és granitból épült a híd „ruhája". Két tornya a középkor szokásai szerint házakkal beépített hidakat idéz, vörösesbarna kőtömegükön a fehér ablakkeretek, erkélyek, tornyocskák gótikus jelleget kölcsönöznek a hídnak.

A híd tulajdonképpen kettős híd: az alsó híd felnyitható, alatta tengerjáró hajók is elférnek. Eközben a gyalogosok a 43 méter magas felső hídsoron is közlekedhetnek. 1894-ben a Tower-híd volt a legnagyobb felnyitható híd a világon.

Akkor még gőzgépek termelték az emeléshez szükséges energiát, melyet hat masszív hidraulikus akkumulátorban tároltak, hogy a kellő pillanatban rendelkezésre álljon. Bonyolultsága ellenére a híd 86 fokos szögben történő felnyitásához csupán egyetlen percre volt szükség!

Bár a mai napon hidraulikusan emelkedik a híd, 1976 óta már nem gőzgépek, hanem olaj és elektromosság adnak ehhez energiát.

A Tower-híd két gótikus kőtornyában kiállítás mutatja be a híd történetét, ahol megtekinthetőek az eredeti gőzgépek és akkumulátorok is, kilátójából pedig csodálatos panoráma nyílik a városra. A kiállítás készítői arra is gondoltak, hogy a kilátóban speciális üvegfal tegye lehetővé a tükröződésmentes fényképfelvételek készítését.

 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT