Beautiful London - Csodálatos London
Navigation

Főoldal

London

Látnivalók

Vélemények Londonról

 
Chat
 
Források

X X X

 
Londoni Kerékpártúra Társaság

Elfáradtál a gyaloglásban? Sportos típus vagy? Ismerd meg London nevezetességeit kerékpár-nyeregből. Vegyél részt egy idegenvezetett bicikli-túrán London utcáin. A túrák a Gabriel's Wharf-tól indulnak, és – elkerülve a forgalmas utcákat – olyan vidékekre visznek el, amit autóból nem láthatsz.

Háromféle túra közül választhatsz:

Közép-londoni túra
A belváros legfontosabb nevezetességeit mutatja be, naponta 10.30-kor indul; a résztvevők 2 és fél óra alatt 6 mérföldet tesznek meg. Végigkarikázhatsz a London Eye, a Big Ben, a Parlament, a Westminster Apátság mellett, majd a St. James's Parkon át a Buckingham-palotáig, ahol megnézheted az őrségváltást is. Az út ezt követően átvezet a Trafalgar és Leicester tereken, majd a China Town-n át a Covent Garden-ig, ahol rövid pihenőt tarthatsz. A túra London jogász-negyedében, majd a színpompás Leather Lane Market-en visz keresztül a Szent Pál-székesegyházig. Az út a Wobbly Bridge-en átkelve ér véget.


Keleti túra

A keleti túra szombaton és vasárnap 14.00 órakor indul, a résztvevők 3 és fél óra alatt 9 mérföldet tesznek meg. Első állomása a Globe Színház és Sir Francis Drake híres hajója, a Golden Hind, majd a Tower és a Tower-híd következik. A hídon átkelve az út St. Katherine's Dock-hoz, majd a Brunel's alagúton át a Tobacco Dock-hoz vezet. Az út során felfedezheted a soknemzetiségű és multikulturális Kelet-Londont és megismerheted Hasfelmetsző Jack rémes történetét is. A túra útvonala átvezet a szegényes vidékekről a City pénzügyi világába, ahol megnézheted a Tőzsdét, a City polgármesterének székházát (Mansion House) és a Városháza (Guildhall) épületét. Természetesen ez az út is a Szent Pál-székesegyháznál ér véget.


Nyugati túra

A nyugati „királyi” túra szombat és vasárnap 12.00 órakor indul, és 3 és fél óra alatt 9 mérföldet tesz meg parkokon és palotákon keresztül vezetve. A Temze parton a kerékpározók elhúznak a Nemzeti Színház és a Royal Festival Hall mellett, majd közvetlenül a London Eye alatt. A Westminster-hídon átkelve megcsodálhatod a Parlament épületét, aztán továbbhaladva a Temze partján eljuthatsz London egyik legöregebb épületéhez, a Lambeth Palace-hez. Érintve a Westminster Abbey-t „zöld út” áll a kerékpározók előtt: St. James's Park, Buckingham Palace, Constitution Hill, Hyde Park az útvonal. Itt megállhatsz egy percre a Royal Albert Memorial-nál, és meghallgathatsz egy szónokot a Speakers Cornernél. A Green Parkon és a Mallon végigtekerve juttok el Trafalgar térre, a National Gallery-hez. A kirándulás a Covent Garden színházi világát érintve, a Temze-parthoz visszaérve fejeződik be.

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-